Minden alkotás mögött van egy történet…
…az enyém mögött pedig egy egész világ.
Az én történetem nem egy művészeti iskolában kezdődött. Gyerekként természetesen én is jártam rajz órákra, mint mindenki más, de akkor még semmi nem utalt arra, hogy egyszer az alkotás ilyen fontos része lesz az életemnek.
A fordulópont középiskola után érkezett, amikor kiadványszerkesztést tanultam. Egyik rajzórán a tanárunk elmesélt egy történetet egy idős emberről, aki fákat ültetett. A feladatunk az volt, hogy a hallottak alapján szabadkézzel rajzoljunk egy oldalpárt.
Megrajzoltam.
Amikor ÉdsAnya meglátta, meghatódott, hogy sikerült megalkotni azt, amit addig talán még én sem hittem volna magamról.

„A rajz, amellyel minden elkezdődött…”
Talán akkor született meg bennem valami, ami azóta is elkísér.
Nem tanultam rajzolni tovább művészeti képzésben. Egyszerüen elkezdtem alkotni. Figyeltem próbálkoztam, hibáztam, újrakezdtem és minden egyes rajzzal tanultam valami újat.
Ma már nemcsak a grafit világában érzem otthon magam.
Szeretem a színek játékát, a festészet szabadságát, a fa természetes szépségét és azt a különleges pillanatot, amikor egy egyszerű tárgyból valami egészen egyedi születik.
Nem mindig szavakkal fejezem ki azt, amit gondolok vagy érzek. Néha egy ceruza vonalai, egy ecset mozdulatai vagy a fába égetett apró részletek sokkal többet mesélnek.
Minden alkotásomnál arra törekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, miközben számomra az is fontos, hogy minden munkámban legyen valami személyes. Egy gondolat, egy érzés, egy történet.
A SolyaDecor az én kis alkotói világom. Egy hely, ahol a kíváncsiság a képzelet és a két kezem munkája találkozik…
…mert hiszem, hogy a tehetség néha egészen váratlan pillanatokban mutatkozik meg. Elég hozzá egy történet, egy ceruza és valaki, aki először meglátja bennünk azt, amit mi még nem is sejtünk.
Örülök, hogy benéztél ebbe a világba. Remélem, találsz benne valamit, ami Téged is megszólít.
Szeretettel:
Solya
